- Milyen benyomásokkal tértetek haza a hétvégi, romániai tornáról?

- A hosszú és fárasztó utazás után a csapat remekül játszott, sajnos nekem személy szerint már kevésbé ment. Elégedetlen voltam magammal, bár a helyzeteim megvoltak, de a befejezések gyatrára sikerültek. Igaz nem most kell topformát mutatnom, mégis bosszant. Nem akarom felmenteni magam, de az egész tornán sok probléma volt a talajjal, a nagy meleg okozta páratartalom miatt életveszélyesek voltak a gyors futások. Így kicsit a 80-as évek kézilabdája tért vissza, minden gól után komótosan sétáltak a csapatok a félpályáig, mindenki félt a sérüléstől. Sajnos egy orosz srác így is keresztszalag szakadást szenvedett, nem beszélve arról, hogy így legfőbb erényünket, a gyors, rohanásra épülő játékot sem tudtuk gyakorolni. A kupagyőzelem azért örömteli, de az iram így nem volt az igazi. Még egyszer mondom, nem védeni akarom magam, de nekem 6 térdműtét után már az egészségemre is gondolnom kell.

- Nagyon visszavetette a csapat felkészülését a kint összeszedett fertőzés?

- Mint legtöbbünkön, úgy rajtam is a szerda délelőtti edzésen jött ki a vírus, így a délutáni edzőmeccset páran ki is hagyták. Szobatársamnál, Sándor Ákosnál jelentkezett a rosszullét először, aki a fejét fájlalta, de először azt hittem, hogy csak hülyéskedik. Mivel kedvenc elfoglaltságához, a sakkhoz sem volt kedve, így beláttam, hogy komoly lehet a dolog. Szerencsére hamar átesett rajta az egész csapat, a legrosszabbul talán Miss Zoli járt, akinek 39 fokos láza volt.

- Személy szerint milyen szezonban reménykedsz?

- Én mindig ilyen fásult szoktam lenni a felkészülés alatt, úgyhogy ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. A bajnoki rajtra ismét összekapom majd magam, persze van olyan, aki most még előrébb tart nálam, itt említhetném akár Zubai Szabit, Nagy Kornélt vagy Grebenárt. Jó irányba haladunk, bár továbbra is nagyon fiatal a keretünk, szeretnénk most már mi is valami nagyot alkotni, hiszen a Veszprém vagy a Szeged az utóbbi években nem mehetett biztosra a Dunaferr-csarnokban.

- Mi a véleményed menyasszonyod, Borbás Rita pekingi teljesítményéről?

- Csalódott voltam, hogy alig játszott. Én már a felkészülési meccsek után sejtettem, hogy epizódszerep vár rá, hiszen Hajdú János csak 7-8 embert szerepeltetett. Természetesen lelkileg nagyon megviselte Ritát, hogy nem számítottak rá, de Korea ellen azért megmutatta, hogy milyen egy igazi sportember, rendkívül harcosan küzdött. Annak persze örült, hogy részt vehetett élete első, és vélhetően utolsó olimpiáján, de szeretett volna többet hozzátenni a negyedik helyhez. A hangulata így nem volt a legjobb, de élsportolóként teljesen megértem, átérzem mit él át, és meg tudtuk beszélni a történteket. Büszke vagyok rá, hogy a végén azért kritikus szituációban bizonyította, hogy sokkal többször is számíthattak volna rá.

- Most egy ideig jó pár kilométerre fogtok egymástól élni...

-Igen, a menyasszonyom eligazol Dunaújvárosból, pénteken utazik ki a Romániába, a Valceához írt alá két éves szerződést. Ezt a döntést nem a női együttes válságos gazdasági helyzete miatt hozta meg, már három hónapja aláírt, egész egyszerűen olyan ajánlatot kapott, amelyet nem utasíthatott vissza. Nem lesz könnyű külön, de valamit valamiért. Hamarosan családot szeretnénk, így gondolni kell a jövőnkre is. Egyenlőre két évről van szó, de ha jól érzi magát, lehet, hogy tovább marad kint. Majd amint tudok, és lesz szabad hétvégém, repülőre ülök, és megyek ki hozzá. Nem lesz probléma, nem féltem a kapcsolatunkat.