Nem mindennapi megtiszteltetés érte csapatunk kapitányát, Rosta Miklóst, hiszen Hajdu János szövetségi kapitány behívta a válogatott keretbe együttesünk korelnökét, aki legutóbb 2004-ben ölthette magára a válogatott címeres szerelését.

Az alázat jutalma

Az immáron negyvenedik életévében járó beállós meghívását azért tartotta szükségesnek Hajdu János, mert a veszprémiek válogatott játékosa, Gál Gyula megsérült, s ezért Zubai Szabolcs szinte teljesen egyedül maradt a posztján. Mint azt együttesünk kiválósága elárulta, nagy megtiszteltetésként élte meg a kerettagságot, melyet játéktudása mellett elsősorban mentális erejének és kitartásának is köszönhet.
- Még az elmúlt héten szóltak, hogy Gál Gyula kiesése miatt kellene egy nagyobb termetű beálló a válogatottba. Természetesen óriási megtiszteltetés, hogy gondoltak rám, nem is haboztam a válaszadással, s nagyon örülök, hogy valahol beigazolódni látszik az a stílus és mentalitás, amit képviselek, amit még gyerekfejjel megtanultam, vagyis soha, semmi alól nem kerestem kibúvókat, s bármilyen körülmények között is megpróbáltam tudásom legjavát nyújtani. Különösen nagy öröm ez úgy, hogy "kortársaim" nagy része már felhagyott az aktív játékkal, már szinte mindenkit visszavonultattak a válogatottból, engem még nem, s lám, kitartásomnak meg is lett az eredménye – mondta széles mosollyal a magyar válogatottban eddig 118 alkalommal pályára lépő beállós.

Mindenben segít

Együttesünk kiválósága elárulta, hogy a meghívó még nem jelenti azt, hogy pályára is lép majd a válogatott közelgő selejtező mérkőzésein a szlovákok és a horvátok ellen, ám úgy gondolja, hogy ha csak az edzéseken számítanak a segítségére, akkor is mindent megtesz majd azért, hogy a lehető legjobban segítse a felkészülést.
- A válogatott kerettagság még nem jelenti azt, hogy helyet is kapok majd a pályára lépő együttesben, ám engem csak az érdekel, hogy amiben tudok, maximálisan segíteni tudjam a társakat. Amennyiben ez abban merül ki, hogy az edzéseken, bizonyos taktikai variációk gyakorlásában számít rám a kapitány, akkor ott igyekszem tudásom legjavát nyújtani, hogy megkönnyítsem a társak számára a felkészülést. Persze az is elképzelhető, hogy az előttünk álló mérkőzéseken is számít rám a kapitány, de azt azért álszerénység nélkül kijelenthetem, hogy érzem magam olyan erőben, hogy abban az időszakban, amikor beállhatok a csapatba, szintén helyt tudok állni, s ha csak öt, vagy éppen húsz percig, de tudom fárasztani az ellenfél védőit. Mert számomra az első mindig is a csapat volt, s most is csak a válogatott sikerét tartom a legfontosabbnak, legyen szó akár gyakorlásról, vagy mérkőzésről egyaránt.