Lassan menni kell

“Rájöttem már, hogy lassan menni kell” - énekli Demjén az említett számban, amit a játékos - immár egy kávé mellett - prózában is megerősít.

“Két évvel ezelőtt merült föl bennem először a váltás gondolata, tavaly pedig megerősödött. Akkor, nyolc újvárosi év elteltével éreztem úgy, hogy megérett a helyzet. És most, kilenc itt töltött szezonnal a hátam mögött jött el végérvényesen az idő. Hosszas gondolkodás előzte meg a döntést, s mire megjelent a sajtóban az eligazolásom híre, én már mindent lerendeztem magamban. Láttam a döntésem következményeit, felkészültem arra, hogy vegyes reakciókat fog kiváltani. Ezzel együtt, szerencsére, csak pozitív, biztató visszajelzéseket kaptam.”

“Nem kell, hogy megbocsáss, Megbocsátott a sors” - hangzik fülünkben a dal, ám a kissé melankolikusra sikerült bevezető után már mosolyogva mondja, szerinte minden adott ahhoz, hogy jó szájízzel búcsúzhasson el Dunaújvárostól. Itt van mindjárt a legfrissebb sikerélmény, a Magyar Kupa-ezüstérem.

“Eddig két MK-bronzérmem volt, így nagy siker az idei ezüst. Nagyon jó meccset játszottunk a Veszprémmel, ők megérdemelten nyertek, mi pedig ugyancsak megvalósítottuk a döntőben, amit akartunk. A meccs előtt azt mondtam a fiúknak, adjuk magunkat, játsszunk lazán, fiatalosan. Ez tökéletesen megvalósult, sőt, még egy-két látványos elem is belefért a fináléban. Jó kis csapat a miénk, nagyon együtt van, és nagyon nehéz így most innen elmenni.”

Egyébként sem lehet oka panaszra az idei szezonban a még mindig csak 22 éves kézilabdázónak, hiszen a németországi világbajnokságon - a várakozásoknak megfelelően - a nemzetközi porondon is letette névjegyét. Elismeri, a vb jelentős szerepet játszott abban, hogy Dániába igazolt.

“Hatalmas pozitívumként éltem meg, hogy ilyen fiatalon voltak jó meccseim. Eufórikus, ugyanakkor nagyon fárasztó napokat éltem át Németországban. A dánok elleni győzelem után reggel ötkor feküdtem le, majd kilenckor keltem, s aznap a norvégok ellen ugyanez játszódott le. Nem tudtam elaludni és nem tudott a mosoly leszáradni az arcomról a nagy boldogságban. Sokan megkérdezték, hogy ezután miért nem tudtam ezen a szinten teljesíteni, s azt is felvetették, hogy esetleg megzavartak a körülöttem megjelenő menedzserek. A hullámzó teljesítmény azonban sokkal inkább a fiatalságomnak, a bohóságomnak tudható be. Rutintalan voltam, rutintalanul kezeltem bizonyos helyzeteket. Egyébként már korábban is kaptam ajánlatokat, de a vb valóban fontos szerepet játszott ebből a szempontból is. Tény, hogy egy világverseny egyben egy nagy piac is a játékosok számára.”

Zöld - a Császár új ruhája

“Mindig csak a felhők közt jártam” - jut eszembe a Demjén-dal egyik sora. És Csaszi a vb-nek köszönhetően valóban mennyei ajánlatokat kapott a német Bundesligából és a két hazai élcsapat is megkereste, ám a befutó a dán Viborg együttese lett, amellyel hároméves szerződést kötött. S hogy a karrierjét rendkívül tudatosan építgető fiatalember miért pont a klub zöld mezére cserélte a piros-fehér Kohász-szerelést?

“Sok összetevője volt annak, hogy a Viborg mellett döntöttem. Miután eléggé lelkizős alkat vagyok, úgy éreztem, olyan csapatra van szükségem, amelyben a lelkem erősödhet. A mentális fejlődésemet szem előtt tartva a Viborg volt az optimális választás, s azt gondolom, az életkoromnak leginkább megfelelő döntést hoztam meg. S hogy milyen a leendő klubom szerelése? Szép zöld, kényelmes és divatos.”

A klubváltás egyébként a szakmai fejlődés szempontjából sem elhanyagolható, a hírek szerint ugyanis a viborgi vezetés a már világszínvonalú női együtteséhez hasonlóan szeretné felfuttatni a közeljövőben a férfi szakágat is. Császár egyébként új egyenruhájában szignózta március végén a szerződését Dániában, s a kint töltött hétvégén az első benyomásokat is rögzítette a dánokról.

“Találkoztam a klub szponzoraival, és miután ezt követően meccset játszott a Viborg, a közönségnek is bemutattak. A félidőben, kétezer ember előtt elejtettem egy köszönömöt dánul, s a drukkerek hatalmas tapssal köszöntöttek. A dánok kedvesek, szimpatikusak voltak, első látásra úgy éreztem, családias környezet vár kint rám.”

Tovább lovagolva a témán, hogy miért éppen Dánia, Gábor a maga mosolygós, szerény stílusában azonnal indokol:

“Tudom, mindenki a spanyol vonal szerelmese. Nem baj, nekem jó ez, én nem vagyok olyan nagy étvágyú.” Majd az öntudatos fiatal hevességével hozzáteszi: “Igazi kihívásokra vágyom, stabil játékos szeretnék lenni egy feltörekvő együttesben, nem pedig labdát cipelni egy szupersztárokat felvonultató csapatban. Egyébként is nagyon tetszik nekem a skandináv stílus. Csodálom a dánok önbizalommal teli játékát, sokat szeretnék tőlük tanulni abból, hogyan is kell ezt játszani, mert ott valóban játsszák a kézilabdát.”

Vagy megszoksz, vagy megszöksz

Bár a környezetváltozás nem idegen Csaszitól, tisztában van vele, hogy az első időkben nem lesz könnyű egyedül az ismeretlenben.

“Ismerem már jól ezt a vagy megszoksz, vagy megszöksz helyzetet. Kilencéves voltam, amikor falusi kissrácként a sport miatt Kenyeriből Celldömölkre kellett költöznöm, 14 évesen pedig Dunaújvárosban kellett profi alapokra helyezni az életemet. Ennek ellenére nehéz első időszakra számítok. Leginkább a kommunikációtól tartok, ez jelentheti a legfőbb nehézséget. Mindenesetre elkezdtem ráerősíteni az angolra, kint pedig kapok egy nyelvtanárt.”

“Mindig álmodtam egy szebb világról” - duruzsol tovább a fülemben Demjén, és meg is adja témát a beszélgetés lezárásához. Van-e, lehet-e hiányérzete annak a 22 éves kézilabdázónak, aki már jóval több, mint a magyar kézilabda nagy ígérete, s akiről a Viborg edzője azt mondta, személyében a világ öt legtehetségesebb játékosának egyikét sikerült leigazolniuk? És már jön is a Csaszis válasz:

“Van! Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott tavaly december 30-án a Demjén 60 című album lemezbemutató koncertjén, ugyanis a kézilabdagálán volt jelenésem. Addig nem nyugszom, amíg nem hallom egyszer élőben énekelni…”