Hírek : Magabiztos Győzelem! |
Magabiztos Győzelem!
2006.11.06. 15:15
Közepes helyzetkihasználással is magabiztos győzelem - 31-24 arányú diadalt aratott együttesünk a Madeira elleni EHF-kupameccsen.
Dunaferr SE - Madeira (POR) 31-24 (18-12) Dunaferr SE: Stochl, Grebenár 1, Nagy K. 5, Császár 10, Zubai 3, Djukic 3, Iváncsik T. 7. Csere: Mikler (kapus), Rosta, Kemény, Kukucka 1, Tóth J. 1, Sándor, Dénes. Edző: Imre Vilmos.
Idei első európai kupameccsére készülődött csapatunk, mely este hat órától a portugál Madeira gárdáját fogadta a sportcsarnokban. A találkozó előtt csak az volt biztos, hogy Törő sérülése nem jött rendbe, így elsőszámú balszélsője nélkül volt kénytelen előnyt szerezni együttesünk az egy hét múlva esedékes visszavágóra.
Nem kezdődött túl jó előjelekkel a találkozó, hiszen hiába szerzett vezetést Nagy Kornél már az első percben, erre két góllal válaszoltak a vendégek.Grebenár így is egyenlített, majd miután Stochl is bemutatta első bravúrját, Nagy Kornél már ismét a piros-fehéreket juttatta vezetéshez (3-2). Úgy tűnt, hogy a kezdeti idegességét hamar levetkőzi csapatunk, mert az újra játékra jelentkező Császár két találatával végre sikerült kettővel meglógnia.A vendégek első öt góljából négyet szerző Carneiro találatai után időt kellett kérnie Imre Vilmosnak (5-5).A rövid pauza segített is a mieinknek, akik összekapták védekezésüket, s Császár, Zubai, valamint Kukucka góljaival, még emberhátrányból is növelni tudták előnyüket, ám egyáltalán nem lehettünk nyugodtak, mert Blazevic kapus két védése után is ziccert lőhettek a portugálok, s újra nyílt volt a meccs (9-8).
A folytatásban viszont ismét a mieink villogtak, bár a vendégek halogató, időhúzós taktikája okozott némi kellemetlenséget, de Iváncsik és Császár két-két gólja után már a vendégek mesterén volt az időkérés sora (13-9). Ez sem segített azonban a meglehetősen hevesen, s sokat szövegelve játszó portugálokon, mert a játékrész véghajrájában nagyon jól védekezett együttesünk, s a megszerzett labdákból sikerültek a lerohanások is, így a félidei szünetre már tetemesnek mondható előnnyel vonulhatott Imre Vilmos együttese (18-12).
A második játékrészt sajnos kettős emberhátrányban kezdték a mieink, de szerencsére a Madeira két ziccert is elhibázott, így tartani tudtuk a félidei előnyt sőt, ahogy kiegészültünk, Iváncsik kétszer, míg Djukic egyszer villant, s máris nyolc volt közte (21-13). Meg is jött a közönség hangja, mely tovább örülhetett, hiszen Császár és Djukic bombáival, emberhátrányban is tartotta, sőt növelte előnyét együttesünk, míg a vendégek ekkor csak azért küzdhettek, hogy sikerüljön tíz alatt tartani a hátrányukat (24-15). Egyszer sikerült is feljönniük hét találatra, de még mielőtt idegeskedni kezdhettünk volna Nagy Kornél és Djukic is betalált az egyébként remekül védő Blazevic kapus hálójába, s ismét jöhetett a vendégek időkérése (26-17)
A véghajrára azért összekapta csapatát Imre Vilmos, s Stochl védései mellett Császár és Iváncsik góljaival, végül hét fával nyertük a találkozót (31-24). Nem volt egyszerű meccs a meglehetősen furcsa stílusban játszó portugál csapat ellen, akik folyamatos reklamálásaikkal, időhúzásukkal próbálták kizökkenteni csapatunkat a játékból. Ezzel együtt a mieink győzelmét semmilyen veszély nem fenyegette, s ha a helyzetkihasználáson sikerül javítani, akkor egy hét múlva, idegenben is győzelmi esélyekkel lép pályára együttesünk.
|