Dunaferr Se Szurkolói oldal
Dunaferr Se Szurkolói oldal
Kézilabda
 
A hét Képe
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
2009/2010-es keret
 
Hírek
Hírek : Sima ügy

Sima ügy

dferrhandball.com  2008.02.14. 13:13

Az első félidőben nagyon szaladt, a másodikban néha bizony döcögött a szekér - de a vége így is sima sika: 29-18 arányban nyerte a PLER elleni csatát együttesünk a sportcsarnokban ma este.

Dunaferr SE - PLER
29-18 (17-6)
Dunaújváros
Dunaferr SE: Mikler, Törő 6, Grebenár 2, Zubai G. 2, Zubai Sz. 1, Nagy K. 2, Miss 12. Csere: Stochl (kapus), Rosta, Kemény, Sándor 4, Bozovic 1, Tóth, Ancsin.
Edző: Kolics János.
 

Rangadónak is beillő mérkőzés várt ma este csapatunkra, mely a bajnoki tabellán jelenleg negyedik helyen álló PLER együttesét fogadta a Dunaferr Sportcsarnokban. Bár mindkét csapatból több játékos hiányzott, egyértelműen a mieink voltak a találkozó esélyesei, s Kolics János vezetőedző is biztos győzelmet várt a piros-fehérektől.

Lehengerlés

Ennek megfelelően kezdte a mérkőzést csapatunk, mely már az első támadásából bevette az ellen kapuját, majd Mikler három védése után is Törő, Miss és Zubai Gábor is bevette a PLER kapuját, így már az ötödik percben időt kellett kérnie Nagy károlynak (4-0). Ez sem segített azonban a vendégeken, mert együttesünk kiválóan védekezve állta útját a fővárosi támadásoknak, ráadásul Mikler továbbra is falat húzott a kapuja elé, így nyolcpercnyi játék után már féltucat góllal álltunk jobban, mint ellenfelünk (6-0).
A vendégek csak a tizedik perc elején tudták bevenni a hazai kaput, ám ez sem hozott nagy változást a játékban, mert csapatunk továbbra is rendkívül magabiztosan uralta a meccset. A szenzációs bravúrokat bemutató Mikler, valamint a szélvészként száguldó Miss és Törő találataival tovább növelte előnyét csapatunk, így a 22. perchez érve már megvolt a tíz közte (12-2). A hátralévő nyolc percből hatot szimpla, vagy kettős emberhátrányban töltött együttesünk, ám hiába zárkóztak fel a vendégek nyolc találatra, a véghajrá ismét a miénk volt, így már az első félidőben eldőlt minden lényeges kérdés (17-6).

Szinten tartás

A második játékrész elején úgy tűnt, hogy továbbra is a mieink dominálják majd a találkozót, hiszen pillanatok alatt meglógtak 19-6-ra, ám a folytatás már nem úgy alakult, ahogyan azt elképzeltük. Ehhez perszer kellett az is, hogy sorozatosan emberhátrányban játsszon csapatunk, a hatpercnyi kettős emberelőny négy góllal torolták meg a PLER játékosai, s ismét tízen belülre kerültek (21-12).
Miután végre kiegészültünk, Kolics János is egyre gyakrabban nyúlt bele a csapatjátékba, s minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra. Ebben az időszakban már korántsem volt olyan hatékony a támadójáték, s a védekezés is megrogyott olykor, s ennek köszönhetően tartani tudta kilenc-tízgólos gólos hátrányát a vendégcsapat (25-16). Az utolsó percekben már csak az lehetett a kérdéses, hogy megússza-e a mócsingot a fővárosi egylet, ám végül ez sem jött össze a PLER-nek, mert a mieink végül visszafogottabb második félidei játékukkal is 29-18 arányban nyerték a meccset, amivel tovább erősítették harmadik helyüket a bajnoki táblázaton.

 

 
Ennyi az idő most:
 
Magyar Válogatott
 
Friss!!

ÚJ Hírek!!
ÚJ Képek!!

 
Ennyien vagytok
Indulás: 2006-10-13
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Következő mecs!

2009. december 02. 1800
NB1 alapszakasz
FTC - Dunaferr SE

 
Válogatott Következő Mérkőzése!

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Marian Cozma emlékére
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123