Dunaferr Se Szurkolói oldal
Dunaferr Se Szurkolói oldal
Kézilabda
 
A hét Képe
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
2009/2010-es keret
 
Hírek
Hírek : Biztos nyitány

Biztos nyitány

dferrhandball.com  2008.04.30. 16:17

Bár az első félidőben még sokat hibázott, a második felvonás végén magabiztos győzelemnek örülhetett csapatunk: együttesünk 35-27 arányban verte a PLER gárdáját a bajnoki bronzcsate első összecsapásán.

Dunaferr SE - PLER
35-27 (18-16)
Dunaújváros, 700 néző
Dunaferr SE: Stochl, Miss 8, Zubai Sz. 3, Kemény, Grebenár 5, Nagy K. 9, Törő 6. Csere: Tóth J. 2, Rosta 1, Bozovic 1, Sándor.
Edző: Kolics János.
 

A bajnoki bronzmérkőzés első találkozóját játszotta ma csapatunk a PLER ellen, s ahogy a Magyar Kupa harmadik helyéért lejátszott találkozón, ezúttal is győzelmet vártak a csapattól a piros-fehérek szurkolói.

Villámkezdés, majd gólpárbaj

Ennek megfelelő szellemben indította a mérkőzést együttesünk, hiszen alig telt el öt perc a mérkőzésből, mikor már 5-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, s a vendégek mestere, Nagy Károly, már a nyolcadik perc elején időkéréssel próbálta rendbe szedni együttesét (7-3). A rövid pauza jól is jött a vendégeknek, akik a folytatásban megtalálták saját játékukat, s a Dunaferr támadási és védekezési hibáit kihasználva, szépen lassan megfelezték hátrányukat (8-6).
Ekkor azonban újra a mieink percei következtek, s hiába rontottunk el két büntetőt is, Törő, Grebenár és Nagy Kornél vezérletével újra meglógtuk a fővárosiaktól, s a huszadik perchez érve úgy tűnt, hogy korán eldől a találkozó (12-7). A lelkesen küzdő vendégek viszont nem adták fel a harcot, s Lendvay, valamint Balogh találataival újból felzárkóztak két fára, s mivel ez a különbség a játékrész végéig már nem változott a két gárda között, így izgalmasnak ígérkezett a folytatás (18-16).

Tíz perc után robbantás

A második felvonást ismét a piros-fehérek kezdték jobban, ám nem sokáig örülhettünk a négygólos vezetésnek, mert Balogh bombái után újra látótávolságon belülre kerültek a vendégek, akik a várakozásoknak megfelelően, egyáltalán nem adták olcsón a bőrüket (22-20). Bő tízpercnyi játék után viszont magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak Kolics János tanítványai, s bedarálták az egyre inkább fáradó fővárosiakat.
Stochl kapus sorozatban szedte le a vendégek próbálkozásait, miközben Nagy Kornél, Törő és Miss képtelen volt hibázni, így hiába kért időt Nagy Károly, a 47. percben már csak a két gárda közti végső különbség volt kérdéses (30-22). Mivel a lényegi kérdések ekkor már eldőltek, a véghajrá semmilyen izgalmat nem tartogatott, s mivel a két gárda játékosai felváltva szerezték góljaikat, a meccs végén 35-27-es, biztos hazai sikernek örülhettek a dunaújvárosi szurkolók.
A három nyert mérkőzésig tartó párharcban tehát együttesünk szerezte meg a vezetést, s ha a két gárda következő, fővárosi mérkőzését is behúzzák Grebenárék, akkor május 8-án, hazai pályán szerezhetik meg az idei bajnokság harmadik helyé

 
Ennyi az idő most:
 
Magyar Válogatott
 
Friss!!

ÚJ Hírek!!
ÚJ Képek!!

 
Ennyien vagytok
Indulás: 2006-10-13
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Következő mecs!

2009. december 02. 1800
NB1 alapszakasz
FTC - Dunaferr SE

 
Válogatott Következő Mérkőzése!

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Marian Cozma emlékére
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123