Dunaferr Se Szurkolói oldal
Dunaferr Se Szurkolói oldal
Kézilabda
 
A hét Képe
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
2009/2010-es keret
 
Hírek
Hírek : Meglepően sovány előnyt sikerült szerezni a bosnyákok ellen

Meglepően sovány előnyt sikerült szerezni a bosnyákok ellen

nso  2008.06.10. 16:43

A magyar kézilabda-válogatott mindössze két góllal, 27–25-re tudta megverni a bosnyák válogatottat a férfi vb-selejtező első mérkőzésén, így rendkívül nehéz visszavágó vár Skaliczki László csapatára. A magyar csapat sem védekezésben, sem támadásban nem volt képes tudásának megfelelően játszani, egyedül Eklemovics Nikola teljesítményét nem érheti kritika.

A magyar válogatott abban a reményben lépett pályára a bosnyák válogatott ellen, hogy megnyugtató előnyt szerez az egy hét múlva esedékes visszavágóra.

Jó kezdésben bízott mindenki, de ebből semmi sem valósult meg. A magyar csapat nem tudott egy gólnál többel ellépni ellenfelétől, olyannyira nem, hogy a kilencedik perc után már a vendégek vezettek.

A hazaiak közül Eklemovics Nikola teljesítménye emelkedett ki, aki góljaival és gólpasszaival tartotta a lelket idegesen játszó együttesében.

Egészen a 28. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor volt először három gól a két fél közötti különbség, szerencsére a mi javunkra (15–12).

A első játékrész végét azonban elrontotta csapatunk, így a szünetben mindössze egygólos volt az előny (15–14).

A folytatásban sem talált magára Skaliczki László együttese, ugyanis ahelyett, hogy növeltük volna előnyünket, Boszni-Hercegovina ismét átvette a vezetést és 24–24-ig végig mi futottunk az ellenfél után. Kapusaink nem tudták elkapni a fonalat, és támadásban is indiszponáltan, rengeteg hibával játszottunk.

Az utolsó öt percben aztán ismét felcsillant a remény, hogy legalább egy pár gólos előnyt szerzünk, 27–24-re is vezettünk, de ezután ismét ziccereket hagytunk ki, így végül meg kellett elégednünk a 27–25-ös győzelemmel.

Pokoli visszavágó vár tehát a magyar csapatra egy hét múlva Szarajevóban.

"Szoros, kemény meccsre számítottunk, de bíztam benne, hogy a végén nagyobb lesz a különbség. Nem játszottunk jól, elmaradtak a gyors támadások, mert ellenfelünk szinte végig fegyelmezett volt" - mondta Skaliczki László az MTI-nek.

 
Ennyi az idő most:
 
Magyar Válogatott
 
Friss!!

ÚJ Hírek!!
ÚJ Képek!!

 
Ennyien vagytok
Indulás: 2006-10-13
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Következő mecs!

2009. december 02. 1800
NB1 alapszakasz
FTC - Dunaferr SE

 
Válogatott Következő Mérkőzése!

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Marian Cozma emlékére
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!