Dunaferr Se Szurkolói oldal
Dunaferr Se Szurkolói oldal
Kézilabda
 
A hét Képe
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
2009/2010-es keret
 
Hírek
Hírek : Kétszer a bajnok ellen

Kétszer a bajnok ellen

dferrhandball.com  2008.08.08. 14:59

Nem akármilyen edzőmérkőzések várnak holnap kézilabdázóinkra, ugyanis szerdán délelőtt, illetve délután is megmérkőzik csapatunk a bajnoki címvédő Veszprém együttesével.

Az előző héten lejátszott három felkészülési találkozó után sem pihen csapatunk. Együttesünk holnap újra pályára lép, s ezúttal egy igazi sztárcsapat látogat a Dunaferr Sportcsarnokba – a mieink ugyanis ezúttal bajnoki címvédő MKB Veszprém ellen húznak újra mezt, méghozzá egymás után kétszer is.
Kolics János együttese délelőtt fél tizenegytől, illetve fél négytől is a nyári szünetben alaposan megerősített bakonyi gárda ellen lép pályára, s a két mérkőzés a remények szerint tovább segíti a mieink felkészülését az új bajnoki szezonra. Együttesünkben már pályára léphet a kisebb betegségen átesett Sándor Ákos, valamint a junior Európa-bajnokságon szerepet vállalt Zubai Gábor is, s a csapat, illetve vezetése is sok szeretettel várja szurkolóit szerdán a sportcsarnokba – ahol természetesen térítésmentesen lehet megtekinteni mindkét edzőmérkőzést.

 

 
Ennyi az idő most:
 
Magyar Válogatott
 
Friss!!

ÚJ Hírek!!
ÚJ Képek!!

 
Ennyien vagytok
Indulás: 2006-10-13
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Következő mecs!

2009. december 02. 1800
NB1 alapszakasz
FTC - Dunaferr SE

 
Válogatott Következő Mérkőzése!

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Marian Cozma emlékére
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!